Éger Színű Komód | Nader És Simin - Egy Elválás Története (2011) &Ndash; Vakfolt Podcast
Komód Termék jellemzői: Méret: 82 × 80 × 43 cm Bútorlap vastagsága: 18 mm Kivitel: összeszerelt Élzárás: 0, 5 mm ABS Hátlemez: 3 mm HDF Választható színek: korpusz: ÉGER JUHAR front: ÉGER BETÉT / JUHAR LÉC JUHAR BETÉT / JUHAR LÉC Termék méretei: 80 x 86 x 43 (szélesség x magasság x mélység) Gyártó: BI Nem kedvelem Kedvelem
Éger Színű Komód Möbelix
Éger Színű Komód Olcsón
A termék csomagokban kerül kiszállításra, külön szükséges összeszerelni. Méretek: Ár tartalmaz: Teljes szélesség: 118cm Teljes magasság: 78cm Teljes mélység: 42cm Bútorlap vastagsága: 2cm Szögletes láb: 5cm Fa komód c35, 42 mély Szerelőkészlet + kulcs Összeszerelési útmutató Biztosított csomag Copyright MAXXmarketing GmbH JoomShopping Download & Support
Talán a fárszi nyelv teszi, hogy a hangos szó is olyan hangtalan. A fájdalom az arcokon ül, de nem a torkokból szakad fel. Pedig az apró mozaikok lassan csordultig töltik a poharat, ami némán tűr, néha megremeg. A tizenegy éves Termeh (Sarina Farhadi) még nem döntött. Pedig neki is döntenie kell. Eleinte gyermeki őszinteséggel száll szembe mindennel, amit nem ért, vagy nem akar megérteni. Ám az ő igazi problémája az, hogy észreveszi a félelmet. Azt, ami ott ül minden tárgyalóteremben, minden lépcsőházban, sőt, még a fürdőkád mellett is. A kislányból eltűnik a racionalitás, és egyszersmind előtűnnek az érzelmek: ütős és feszített 120 percet adnak. Ütős Farhadi rendezőelve is, miszerint ebben a filmben mindenki pozitív, mindenki jó. Különböző nézőpontokból az. És az egészben - ahogy ő is mondja - ez az igazi, ez a modern tragédia. 10/10 pont Nader és Simin – Egy elválás története (Jodaeiye Nader az Simin) – színes, feliratos, iráni filmdráma, 123 perc, 2011. Rendezte: Asghar Farhadi Szereplők: Leila Hatami, Peyman Moadi, Shahab Hosseini, Sareh Bayat, Sarina Farhadi, Babak Karimi, Ali-Asghar Shahbazi, Shiri n Yazdanbakhsh, Kimia Hosseini, Merila Zarei
Cinego • Mindenki Tudja • Online Film
Vannak, akik hiszik, hogy a világban valaki vagy valami mutatja nekünk az utat, legyen az akár valamilyen isten, akár egy jól körülhatárolt erkölcsi meggyőződés. Asghar Farhadi filmje mintha ezzel a hittel számolna le, mondván: az élet nem más, mint olyan döntések sorozata, amelyektől örökre megváltozhat minden, és amelyeket nem lehet nem meghozni, mert minden egyes cselekvés egy-egy újabb döntés. És soha nincs egy út? pláne nincs, ami kijelölné?, mert egy ügyben egyszerre többeknek is lehet igaza. (Már a platform sem közös: egyszerre van jelen az egyik félnél a vallás diktálta, a másiknál a? világi? igazság. ) Talán ezért is áll a címben, hogy egy elválás története: bár a film nem elsősorban a válásról szól, mégis a pillangó-hatás szerint az indítja be az eseményeket, hogy a feleség, Simin úgy dönt, elköltözik férjétől. Így Nader nővért fogad Alzheimeres apja mellé, majd egy vita során kilöki őt az ajtón? a nő pedig bepereli őt az erőszakosságért. A Nader és Simin egyszerre izgalmas thriller, társadalmi és családi dráma, miközben mindvégig az élet legkomolyabb morális kérdéseiről beszél: vajon a tények felsorolása már maga az igazság?
Podcast: Play in new window | Download (Duration: 2:13:33 — 91. 8MB) Feliratkozás: Spotify | RSS | További lehetőségek Ázsiai filmes évadunk végéhez értünk. A legismertebb, legelismertebb kortárs iráni rendezővel fejezzük be körutunkat a kontinensen. Ő Asghar Farhadi, vagy magyarosabb átírásban Aszhar Farhadi. A Nader és Simin – Egy elválás története (angolul ismert címén A Separation) 2011-ben elnyerte Berlinben az Arany Medvét, 2012-ben pedig a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart. Ismertetjük Aszhar Farhadi filmes előéletét, karrierjét, és összehasonlítjuk a stílusát a korábban tárgyalt két rendezőével, Abbasz Kiarosztamival és Dzsafar Panahival. Elkerülhetetlen az összehasonlítás más, családi konfliktusokról szóló filmekkel, különösen elválásos történetekkel: miért fontos, hogy Farhadi kiemelt szereplőjévé teszi Nader és Simin gyermekét? Hogyan építi fel Farhadi Oscar-jelölt forgatókönyve a karakterek hajmeresztő döntéseit úgy, hogy ne érezzük őket erőltetettnek? Hogyan éri el, hogy a szimpátia-iránytűnk mindig más irányba lengjen ki?