Horizont Bútor Komló, Ádám Versbe Foglalt Függősége! : Hunnofap

July 30, 2024

Főoldal - Horizont Bútoráruház Pécs Cím: Pécs Nagyárpádi út 13/C. ( A Siklósi úti Interspar mögött) Tel. /Fax: 06-30-601-2966, 06-72-228-902 Nyitva tartás: H-P: 9-18, Szo: 9-13 E-mail: Nyitva tartás: hétfő 9. 00 - 17. 00 kedd 9. 00 szerda 9. 00 csütörtök 9. 00 péntek 9. 00 szombat 9. 00 - 13. 00

home Intézzen el mindent gyorsan és egyszerűen Válassza ki álmai bútorát otthona kényelmében.  A fizetési módot Ön választhatja ki Fizethet készpénzzel, banki átutalással vagy részletekben. account_balance_wallet Fizetési mód kiválasztása szükség szerint Fizethet készpénzzel, banki átutalással vagy részletekben.

 Fizetési mód kiválasztása szükség szerint Fizessen kényelmesen! Fizetési módként szükség szerint választhatja a készpénzes fizetést, a banki átutalást és a részletfizetést.

credit_card Fizetés módja igény szerint Fizessen kényelmesen! Fizetési módként szükség szerint választhatja a készpénzes fizetést, a banki átutalást és a részletfizetést.

B. E. Ádám VERSBE FOGLALT függősége! : hunnofap. ifju grófnőnek ajánlva 1845-ben A fa és a madár A tavaszban elhullván virága, Őszi dértől lévén lombja sárga, A szedett fa búsan állt magában S kis madárhoz igy szólt bánatában: "Szállj le hozzám, szállj le hozzám, Repkedő kicsiny madárkám, Szállj le rám, szerelmem! Látod, éltem milyen árva, Télnek és a vésznek tárva; Vígasztalj meg engem! Ékesíts fel tollaiddal, Zengj, hogy felderítsen a dal, És, felejtve mindent, Boldog álmokkal pihenjek Karja közt a zord hidegnek, Míg a sors ki nem ment. Szállj le, bár egy pillanatra; Felvirúlok a tavaszra, S lombom sátorában Kéjre és örömre várlak, És tied lesz a kicsiny lak, Míg rajtam levél van! " Gyökerétől legfőbb sudaráig A szegény, szedett fa reszket, fázik, És hiába vár a kis madárra, - Az tovább száll, boldogabb tanyára, S melyet oly hőn esdekelve kére, Hasztalan vár bájos énekére: Száraz ágán, búsabban nevénél, Dérporos hajával dermed a tél... Ifju sugaraktól átkarolva Új öröm hevében reszket a fa Gyökerétől legfőbb sudaráig, S életdúsan újra felvirágzik, Ékszerűl az ébredő tavasznak, Ágain gyöngy-harmatok ragyognak, S hol nap és lég kéjek közt enyelge, A rügyekből fejlik zöld levelke.

Tengeri Állat Átlátszó Vér Sorozat

Tele vagyok, dallal vagyok tele, Nem, mint virággal a rét kebele, Nem mint sugárral, csillaggal az ég: De tartalmával a "poshadt fazék, " Vagy mint csatorna, földalatti árok, Amelybe nem csupán harmat szivárog. - Tele vagyok. Nincs tűrni mód tovább: Feszít a kóranyag, a zagyva táp. Olvastam egypár száz kötetre ment Regény-, beszély-, poéma-speciment: Kit meg ne rontson aztán ennyi zöld! s Ne rágjon ennyi éretlen gyümölcs! - Melyből világok lettek, a kaosz - Bennem hasonló zűr támadt ahoz, Hemzsegve tarkán "mint a beteg álma": Lássuk, ha e zűrből valami válna. Költő leánnyal, borral nagyralát: Tőlem ne várja senki már dalát. Bort... legfölebb ha néha megiszom: S a szerelem... rég volt az! Három rege – Wikiforrás. rég bizon. Én is szerettem: (oh, ez édes emlék Szivemre most is oly enyhítve ömlék! ) De halkan, zaj ne'kül... mint a virág Egymásra hajlik és hangot nem ád Midőn felpattan illatos pora S elönti a kéj boldog mámora. Egy mukkomat se hallád, vaksi hold!... (Látta-e, nem tudom, vagy ott se volt); Nem kiabáltam a természetet, Csak érzém, mit szivembe ültetett; S midőn szerelmet a leánynak esdék: Nem oly szagú volt mint a nyomdafesték.

Tengeri Állat Átlátszó Vér Szava

És a folyamnál dús várost talált, Melynek csodáján a nap is megállt. Mi volt a cseppvíz, a levelke s toll? Az amivel hazádnak tartozol: Mindenből, amivel bírsz, egy parány, De összetéve roppant adomány, Mi volt az oltár? Kárpát bércfala; S a kis leány? honunk jobb angyala.

Tengeri Állat Átlátszó Vér Kötelez

itt a cháriszok!... Az utcán por, bűz, német szó, piszok. Nem a való hát: annak égi mássa Lesz, amitől függ az ének varázsa: E hűtlen hívség, mely szebbít, nagyít - Sulykot, bizony, nem egyszer elhajít: Ez alkonysúgár, mely az árnyakat, E köd, mely nőteti a tárgyakat; E fénytörődés átlátszó habon, E zöld, esős lég egy május-napon; Ez önmagánál szebb, dicsőbb természet: Egyszóval... a költészet. Tengeri állat átlátszó vér a székletben. Azonban azt se véld, hogy a való Kirúgva jobb egészen láb alól, Hogy némi kósza föllengésben áll A híres eszmény, vulgo: ídeál; Hogy csak néhány szó, egy kis lexikon Kell: és tiéd a Parnassz, Helikon: "Csermely, virág, lomb, szellő, hattyudal, Ábránd, minőt a sejtelem sugall, Kék távol, esti csillag, félhomály" (Tanuld meg: félig semmit se csinálj! ) A "Hóra, Flóra, Grácia, Pszüché" S a többi, - hogy keverd mind együvé S detur, signetur: "ideál" Hahó! Csinján, barátom: több is kell ahó! Idea: eszme. Nem szó, nem modor. Azt hát fejezzen ki vers, kép, szobor: S eszményi lesz Béranger, mint Horác, Vagy a görög, melyet ő magyaráz; Nem is kell a bajuszos Berzsenyi Vállára ó palástot metszeni: Jobb, hogy találva ő van és kora, Mint régi Hellász... fűzött bocskora!

Tengeri Állat Átlátszó Vér A Székletben

Esdett a forrás; De a patak ment, Kőről kavicsra Táncolva szökkent, Mint a szilaj vér Ifjú erekben Futott a völgyre Mindig sebesben, S mint ifju vérben Víg érzemények, Benn gyors galócák Szökdécselének; Pajzán gyönyörrel Körül futosván Kéjekre gyúlt a Vadrózsa lángján; Tovább tovább ment, És minden bokrot, Minden virágot, Hajába fodrott; Örűlt a napnak, Örűlt az éjnek. Az árjain kelt Szellő-zenének. S vidor zajától Hangzott a völgység, Utána bájos Viszhang huzódék... De fenn a forrás Hegy oldalában Bús aggalommal Zúgott magában. Ó fény, ragyogás, napszemü reggel! – Wikiforrás. * A kis völgy megszakadt; Alatta rónaság Elérhetetlenül A láthatárba vág: De a völgyet hiven Elzárja sziklagát, Mely a térség fölött Mereszti föl falát. Könnyelműn a patak A sziklához rohan, Morgása hirdeti, Hogy tiltó őre van; De húzza őt varázs- Erővel a veszély, Mint ember életét Az első szenvedély. S amint mohón aláindúl sikamlani, Függvén a mély felett Rémült hullámai: Fel - felsivalkodik A sziklagáton át S iszonynak hangjai Töltik be a magányt. A rónán délibáb És szellő lengenek, Közöttük felmosolyg A tündér tömkeleg; Az összetört patak Még egyszer föltekint, Hol csábosan felé A rónatávol int; Még egyszer élni vágy, Még egyszer útra kél; A szenvedés után Megnyúgovást remél.

És a felvirult fa áll dicsően, Gazdag fürtözettel a mezőben... Most ki az, ki lombja sátorában Fenn tanyázik bizton és vidáman? A madárka fészkét oda tette, És kicsinyke párja van mellette; Nap nyilától és a vészek ellen Óva élnek boldog kényelemben. Hajlik a fa, érik szép gyümölcse, Hol van a nép, mely azt majd elköltse? A madárka hozza kis családját, S hűs galyak közt gazdag lakomát ád. Reszket a fa s ily szózatja hangzik: "Most belőlem bánat és öröm szól, Ments meg isten a bal jóslatoktól! Majd ha tél jön és a fergeteg tép, Nem hagyand-e mind el e vidám nép? Tűrni kész-e bal szerencse napján, Hogy vigadjon jobbra fordulatján? Vajha volnék az örömnek fája, Mely virágát soha el nem hányja! Tengeri állat átlátszó vér szava. Vajha volnék gazdag és erős fa, Vésszel és a villámmal dacolva! Vajha volnék lelkes nép hazája, Melynek értem zengne dalimája: Úgy nem kéne félnem jóslatoktól... Most belőlem bánat és öröm szól. " A rét és a virág "Borúlj reám, Kis violám: Hagyd e kéjt érzenem. Én szültelek, Neveltelek; Pihenj meg keblemen.

Zoltán Erika Casanova