Magyar Himnusz Vers
Juhász Gyula Az emberhez száll himnuszom ma, Hittel hadd harsogom dalom, Nagy ismeretlenek helyében, Dacos fejem meghajtva mélyen, Szelíden és örök reményben Ez ismerőst magasztalom. Tudjátok-e, hogy mi az ember? A por s a végtelen fia, Istent teremtő földi szellem, Kemény pöröly vasvégzet ellen, Ezer fönséges küzdelemben Viaskodó harmónia! Nézzétek: izzad tar mezőkön, Sarcol a rögből életet, Nap égeti és tüske marja, Tépázza ég és föld viharja S a jövendő útján haladva Csókolják fény és fellegek! Kölcsey Ferenc: Himnusz (elemzés) – Oldal 2 a 5-ből – Jegyzetek. Nézzétek: napba törtetően Mint épít büszke kupolát, Egekbe lendül lelke, karja, Kőhomloka, ércakaratja Győzelmesen lendül magasba És mélységekbe száll tovább! Ember! Hittel hiszek tebenned, Ember! Forrón szeretlek én. Te nyomorúságos, hatalmas, Te végzetes, te forradalmas, Te halálban is diadalmas Utód az Isten örökén! Írd meg a véleményed Juhász Gyula Himnusz az emberhez című verséről!
Magyar Himnusz Vers Teljes
Mutassuk meg, hogy kozákok gyermekei vagyunk! Szjántól a Donig a szabadságunkért kiállunk, Hazánkban senki fiát uralkodni nem hagyunk; Örül a Fekete tenger, vén Dnyeperünk nevet, Még szeretett Ukrajnánkban méltó sorsunk lehet. Lelkesedés, serény munka gyümölcsét meghozza, Ukrajna mezőit immár vidám ének járja, Kárpátok bércein túlszáll, bejárja sztyeppéit, Ukrán dicsőség riasztja gaz ellenségeit. Fordította: Dr. Majorossy István Az első versszak énekelhető fordítása: Még nem hunyt el Ukrajna, dicsőségünk, szabadságunk, Még ifjú testvéreink, ránk nevet a sorsunk. Elpusztul az ellenségünk, mint harmat a napon, Uralkodunk majd, testvéreim a mi édes földünkön. Lelkünk, testünk odaadjuk a szabadságunkért Megmutatjuk, testvéreim, hogy kozák vérből vagyunk. Lásd még [ szerkesztés] Ukrajna zászlaja Ukrajna címere Külső hivatkozások [ szerkesztés] A 2003. évi 24. Magyar himnusz vers 2. Tv.
A jámbor tót falucskák Mint békés rozskenyerek Töppednek a barna teknőn, Mind oly szelíd s kerek. Falusi, kerek kis sorsok Jóízét érezem, A sok apró, messzi tornyot Simogatni nyúlna kezem: Ó, falvacskák, kiket a béke Hűs kovásza dagaszt, Békételen szivemnek Izenjetek vigaszt! Már esti homályban ültök, Csak itt fenn sajog a táj, Fátylasodó szememnek Hunyó nap bús tüze fáj; Hunyó, rossz nap parázsa Szívembe ette magát, – Kis falvak, pöttömnyi békék, Adjatok jóéjszakát… Álmodjam rólatok ma! Míg csöndetek takar, Pelyhes csönd, szívig és állig, Tán zsongul az árva zavar, Rámsimítja az álom Sugárzó, szép tenyerét, S kiformálja szivemből A béke rozskenyerét. A HÉT VERSE – Radnóti Miklós: Himnusz a békéről | Magyar Kurír - katolikus hírportál. Radnóti Miklós: Himnusz a békéről Te tünde fény! futó reménység vagy te, forgó századoknak ritka éke: zengő szavakkal s egyre lelkesebben szóltam hozzád könnyüléptü béke! Szólnék most ujra, merre vagy? hová tüntél e télből, mely rólad papol s acélt fen szívek ellen, – ellened! A szőllőszemben alszik így a bor ahogy te most mibennünk rejtezel.