Szent László Five Feet
- Szent László füve – Íz-Lelő Receptek
- Szent lászló füve - Tananyagok
- Szent László füve
- Szent László füve | Legendák, Mondák, Mesék
Szent László Füve – Íz-Lelő Receptek
SZENT LÁSZLÓ FÜVE – Erdélyi népmonda nyomán – Hatalmas termetű volt Szent László király, egy fejjel kimagaslott vitézei közül. Harcban olyan volt, mint a bátor oroszlán, békében meg olyan, mint a kegyes pásztor. Egykor ezt énekelték róla: Üdvöz légy, kegyelmes Szent László király, Magyarországnak édes oltalma, Szent királyok közt drágalátos gyöngy, Csillagok között fényességes csillag. Amikor a pestis, a döghalál pusztítani kezdett, az egész nép László királyhoz futott, mindenki tőle várt segítséget. Mint a juhok a jó pásztorhoz, úgy tódultak a király sátorához. Szent László pedig Istenhez könyörgött, tőle várt segedelmet. Isten egy éjszaka álmot küldött a királyra. Egy angyal jelent meg a szent király előtt, és azt mondta neki: – Vedd íjadat és tegzedet, menj ki sátrad elé, és minden célzás nélkül bocsásd el nyílvessződet. A vessző megmutatja, mit kell tenned. Amikor László király felébredt, hozatta íját és tegzét, kilépett sátrából, felhúzta íját, aztán célzás nélkül elbocsátotta a nyílvesszőt.
Szent LáSzló FüVe - Tananyagok
Hatalmas termetű volt Szent László király, egy fejjel kimagaslott vitézei közül. Harcban olyan volt, mint a bátor oroszlán, békében meg olyan, mint a kegyes pásztor. Egykor ezt énekelték róla: Üdvöz légy, kegyelmes Szent László király, Magyarországnak édes oltalma, Szent királyok közt drágalátos gyöngy, Csillagok között fényességes csillag. Amikor a pestis, a döghalál pusztítani kezdett, az egész nép László királyhoz futott, mindenki tőle várt segítséget. Mint a juhok a jó pásztorhoz, úgy tódultak a király sátorához. Szent László pedig Istenhez könyörgött, tőle várt segedelmet. Isten egy éjszaka álmot küldött a királyra. Egy angyal jelent meg a szent király előtt, és azt mondta neki: – Vedd íjadat és tegzedet, menj ki sátrad elé, és minden célzás nélkül bocsásd el nyílvessződet. A vessző megmutatja, mit kell tenned. Amikor László király felébredt, hozatta íját és tegzét, kilépett sátrából, felhúzta íját, aztán célzás nélkül elbocsátotta a nyílvesszőt. A nyílvessző messze szállott, s ahol lehullt, egy genciána fűszálat átütött.
Szent László Füve
(növ., Herba Sancti Ladislai, Ladislaikraut), a Gentiana orvosi használatu fajainak régi neve. Párizpápai kétfélét emleget: 1. egyszerüen Sz. (gentiana maior), l. Gentiana; 2. kis-Sz. (orvosi latin nyelven cruciata) vagy kigyófű, kigyónyelvü fű, keresztfű, keresztes gyökér, likancgyökér, likatos gyökér, ma keresztes tarnics (G. cruciata L. ), melynek virága négyestagu. A mondával az utóbbi jobban egyezik, meg gyakoribb is, mint amazok. (L. László füve. ) A Sz. -t némelyek a hasonlóbb Campanula fajjal összetévesztik. Forrás: Pallas Nagylexikon Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
Szent László Füve | Legendák, Mondák, Mesék
– II. A király pedig űlt a földnek porában, Bűnbánatot tartván néma sátorában; Megszaggatta szárnyát gyászos köntösének, Koronája helyét hamuval hinté meg. Fenn szóval könyörge. Én uram Istenem! Könyörűlj, könyörűlj veszendő népemen; Ontsd ki rám, ha tetszik, méltó haragodat: Csak népemről vedd le sujtoló karodat. Igy könyörge László, magyarok királya. Hát ime! tömérdek nép tolong hozzája: Férfiak, asszonyok, vének és gyermekek, Mint sirból kijáró halvány kisértetek. Zúgó mormolásuk hallik már előre, Mintha messzi földről sáskafelleg jőne, Vagy mint, ha föld alól mennydörgést hallani S mond a pásztor: no lesz az éjjel valami! A hogy közeledtek, nőttön nőtt a lárma, A király felállott, a népet bevárva; Nem ijedt ugyan meg, nem szokása félni, De mégsem tudá a dolgot mire vélni. Hiába tolultak a király elébe, Hiába volt mindnek hangos a beszéde, És hiába hallott a király oly sokat: Egy csöppet sem érti zajos panaszukat. Végre egy kiállott s telt torokkal szóla: Atyafiak, mondá, halgassunk a szóra, Ne beszéljünk ezren, ugy sohsem lesz vége, Nem figyelhet mindre király ő felsége.
És kiment a néphez, és hirdette annak: "Örvendj, népem, örvendj! adj hálát Uradnak! Adj hálát az élő, egy, igaz Istennek; Mert megadta végét a veszedelemnek. "Gyönge szolgájának mert látást mutatott, Népem orvosává engem felavatott: Jertek el! lássátok s higyetek nevében: A keresztyén népek igaz Istenében. " Szóla s ment előre, a csoport követte, Pázsitos szép helyre a népet vezette, Tegzéből nyilat tön a felvont idegre, S inte mindnyájoknak: térdepeljenek le. Megfogadta a nép. Akkor a fejdelem Ment tovább s megálla egy dombosabb helyen, Kézivét koronás feje fölé tartá, - Pendűlt a feszes hur, mikor elpattantá. A nyil meg süvöltött a levegő égben, Mint egy futó csillag tündökölt reptében, Majd leszállt a földre szárnyasuhogtatva, Szigonyáig fúrta fényes hegyét abba. A király pedig ment fölvenni a nyilat, S ím egy fűlevél van kopótyuja alatt: Ismeretes fűnek volt az a levele, Melynek a nép száján keresztfű a neve. S monda László: "Ime gazdag kegyelmében Füvet adott Isten csodálatosképen, Melytől enyhülést vesz a dühös nyavalya S megszűn öldökölni a halál angyala. "
Akkor is elküldte öldöklő angyalát Széles e hazában támaszta döghalált, Rendre hullott a nép, mint midőn kaszálnak Hull a fű előtte az éles kaszának. A vérnek mezején büszhödöző testek Fojtó páráikkal lettek a győztesek, A magyarok pedig omlottak szüntelen, Keserű lett nékik a szép győzödelem. Minden utcza és ház telve döghalottal, De, hogy eltemetné, nincsen ember ottan, Másszor a holt-testet hordták a mezőre, Most az élő ember futott oda tőle. Szomszédnak a szomszéd bajához nincs köze, Hamvából kialutt a barátság tüze, Megszünt a rokonság, nincs testvér, atyafi, Elhagyák az apát fölnevelt magzati. Édes anya, látván hogy ajaka kékül, Sikoltva szaladt el beteg gyermekétűl: De futósabb lőn a halál sárga lába: Elfogá s leverte az anyát futtába. A reménység is, mely fogytig ki nem fárad, Rövidebbre fogta most a kantárszárat: Másszor az esztendőt hatvanával mérte, Most, ha volt egy napja, azzal is beérte. Kiki mit gyakorlott, arra ment a szája: Vagy imádkozásra, vagy káromkodásra; – Mindegy, akármelyik haljon meg hamarabb: Mi öröme annak, a ki élve marad?