Köztünk Maradjon
Jól nyomon követhetően rajzolódik ki ennek a költészetnek a sokszínű egyhangúsága, valamint az a megmentett személyesség is, amely a Kántor-versek legjellemzőbb sajátja. Megmentett személyesség abban az értelemben, hogy Kántornak a verseiben muszáj visszatalálnia az emlékeihez; ez számára retorikai és egzisztenciális kérdés. Képekbe, tárgyakba, és – a nagy elődöt idézve – jambusokba kapaszkodik. Ezért is legszemélyesebb-legsajátabb műfaja az elégia; nem is csak műfaj, sokkal több annál: beszédmód és világkép. Ennek következtében az elégikusság hol a banalitások felé lágyul, általában ebből születnek a dalok, sanzonok; vagy pedig az általánosság és a filozofikus létpásztázás felé tágul, ebből pedig a nagydikciójú hosszúversek jönnek létre. Kántor a könnyed(nek) hangzó dalok és a nagyfeszültségű, szimfonikus hosszúversek mestere. A Kántor-versek világa egyszerre kozmikus és banális. A versek beszélője, a lírai szubjektum, akit nyugodt szívvel azonosíthatunk Kántor Péterrel, a világ szerkezetében egyszerre fedezi fel a nüanszok örökkévalóságát és a metafizika pillanatnyiságát.
Szakállas, kucsmás mesehősök; lovak, malmok, vasbolt, fűszerüzlet, textilkereskedés; péntek este, gyertya, ének, meleg mazsolás kalács; zakó, aminek kivágták a könyökét, nikkelóra, aranyáron beszerezve;... Tovább Tartalom Kavics (1976) Kavics 7 A táj 8 A téren 9 A paradicsomkertecske 10 Egy szép májusi napon 12 Vers 13 Vízió 14 Vízió-II.
A szerző portréját Szilágyi Lenke készítette.