Kia Sportage 1.6 Gdi Teszt 2, Az Utolsó Tangó Parizsban

July 18, 2024

6 T-GDI GT Line-t. Persze a GT Line jelen esetben is több hangsúlyt fordít a sportos kivitelre, ennek megfelelően a tesztautó is rendelkezett jónéhány olyan részlettel, ami bőven eltér optikailag a hagyományosnak számító kiviteltől. Klasszikus fazon, megszokott formavilág. Mégis tartogat újat Oldalnézetben máris jelentkeznek a klasszikus értelemben vett SUV kialakítás jellemvonásai, középtájig felfelé ívelő tetővonal, a C oszlopnál csapott levezetés kicsiny szárnnyal, markáns sárvédőívek műanyag lefedéssel (hangsúlyozva az offroad jelleget is), 19-es kerekekkel, jó aránypárosítással, s nem utolsó sorban nagy ablaküvegfelületekkel, optimális magasságba helyezett övvonalakkal. Jók tehát az arányok, egy közepes méretű SUV pont ilyen, mint a Kia Sportage 1. 6 T-GDI GT Line. [TESZT] Kia Sportage 1.6 T-GDI GT Line - sugárzó vitalitás | AutóAddikt. 4. 4 méteres hossz, 1. 8 méteres magasság, valamint 1. 6 méteres szélesség – nem túlzó egyetlen paraméter sem, nem érezzük, hogy egy böszme, nagy, élhetetlen valamiben utazunk, ami kifejezetten jól eső érzés. Talán e tekintetben is jó néha különcnek számítani, nem igaz?

Kia Sportage 1.6 Gdi Teszt Na

Családi autóként kompromisszummentesen használható, kellően tágas az utas – és a csomagtér is egyaránt. Az átlagfogyasztás 7, 5 liter körül alakul, ez országúti használatban közel 6 literre is levihető, míg városban sem kér sokkal 8 liternél többet. Megnyugtató, hogy a Kia erre a modellre is 7 év, vagy 150 ezer kilométer garanciát vállal, így valószínűsíthető, hogy még hosszú éveken problémamentesen fog szolgálni az autó. Akinek nincsenek sportos ambíciói (egy SUV amúgy sem erre való), és nem akar az autópálya ördöge lenni, annak ajánlom a most kifutó Sportage-t az utolsó szívó 1, 6 -os motorok egyikével. Tesztvezetés Kia Sportage 1.6 T-GDI, koreai SUV teszt - Road Test - AvtoTachki. Teszt/fotók: Bitó László Kövess minket Te is! YouTube: csatorna Facebook: Instagram:

Kia Sportage 1.6 Gdi Teszt 2017

Ez persze csak relatíve sok - tegye fel a kezét az a 135 lóerős benzinmotor, amely kevesebből megoldja ezt egy ilyen karosszériában! A Sportage felépítéséből adódóan azt hihetnénk, ezzel az autóval csak billegni lehet a kanyarokban, ám ez nagyon nem így van. Már a dízel tesztautó is meglepően jó volt, a nála 220 kilogrammal könnyebb benzinessel viszont kifejezetten élvezet a kanyarodás, érezhetően jóval kevésbé orrnehéz, a család már régen elkezd sikoltozni, mire odáig jutnánk, hogy kanyarokban elkezdjen csúszni az autó eleje kifelé. Hasonlóan bolondbiztos a fék is, elképesztően könnyű adagolni, és nagyon jó hatásfokkal működik, azt hihetnénk, manapság már alap az ilyesmi, de sajnos nem az. Kia sportage 1.6 gdi teszt 2. A magas karosszériának köszönhetően remekül átláthatjuk a forgalmat magunk előtt, de a keskeny ablakfelületek és vastag oszlopok miatt oldalra és hátra meglehetősen korlátozott a kilátás, különösen a kanyarokban zavaró és takar ki sokat a látómezőnkből a masszív A oszlop. A vastag A oszlopok és tükrök eléggé sokat kitakarnak a látómezőből Tízezer forinttal sikerült az ötmilliós fájdalomküszöb alá tornázni az alap Sportage árát, ami nem azt jelenti, hogy egy kibelezett változattal csábítgatják szalonokba a palimadarakat.
Városi tempóban kettes és hármas fokozatokban még aránylag fürge, a magasabb fokozatokban viszont, ha haladni akarunk, akkor igenis vissza kell váltani (akár kettőt is), és 4000 1/perc felett tartani a fordulatszámot, szívó motor létére ugyanis ott él igazán. A motor alapjáraton olyan simán, és halkan jár, mintha ott sem lenne. A gyári adat 36 dB, ami az emberi fülnek szinte alig hallható, de menet közben is alig halljuk, döbbenetesen csendes. A váltó maga a csúcs, a kapcsolási érzet a BMW-kben megszokotthoz hasonlít. Nincs is igazán szükség automatára, annyira jó rakosgatni oda-vissza a fokozatokat. Nagyon eltalálták a felfüggesztés hangolását is, még gyorsan vett kanyarban sem érezni túlzottan erős karosszériadőlést, az úthibákon pedig magabiztosan lép át a Sportage. A már említett hangtalanság a futóműre, és az autó egészére is igaz, az utastér teljesen zörejmentes, az ajtócsukódás hangja pedig már-már prémium. Kia Sportage 1,6 GDi Silver tartós teszt – Csak a motorja szívó - Autó tesztek - Tesztelok.hu. Összegezve egy év, és 12 000 km tapasztalatait, az autó hozza az elvártakat, kopásnak, fáradásnak sehol sincs nyoma.

Személye, karaktere nagyobb és teljesebb, mint az egész forgatókönyv. " Pauline Kent filmkritikus ugyanebben a lapban így folytatta: " Brando maga a színművészet egy magasabb dimenziója. " Hogy mennyire maradandó élmény a film, azt jól jelzi, hogy Ethan Hawke a mai napig a legnagyobb kedvenceként emlegeti, mikor pedig Brad Pittet megkérdezték egy 2019-es interjúban, ha tehetné, melyik film főszerepét játszaná el szíve szerint, gondolkodás nélkül rávágta, hogy az Utolsó tangó Párizsbant. Miután 1973. februárjában országosan is vetíteni kezdték a filmet az Egyesült Államokban és Kanadában, végül 38 millió dollárt tudott összegyűjteni leginkább korhatárbesorolása miatt, ám világszerte így is 100 millió dollárt keresett, ami tekintve, hogy összesen 1, 25 millióból készült, még a botrányokkal együtt is elképesztő sikernek számított. Botrányfilm Ahogy egy ehhez hasonló film esetében várható volt, rengeteg országban került tiltólistára, így többek közt Dél-Korea, Olaszország, Chile, Portugália és Szingapúr sem engedte be saját mozitermeibe.

Origo CÍMkÉK - Az Utolsó Tangó Párizsban

Az utolsó tangó Párizsban például elmesélhető így: feleségének értelmetlen öngyilkossága után Paul (Marlon Brando), ki akarván iktatni minden további értelmezési kísérletet az életéből, az animalitás szintjéig alázza magát meg a véletlenül útjába került fiatal lányt, akinek még a nevét sem akarja tudni (Maria Schneider); amikor pedig mégiscsak odáig jut, hogy talán vállalná a kettejük emberiesedő kapcsolatát, a lány halálra rémül a nyomasztóan fölébe tornyosuló, s így, szelíden még zsarnokibb alaktól, és lelövi Pault. Várja vőlegénye, Tom, a filmrendező. Az utolsó tangó freudi sémái nyilvánvalóak, hasonlóan A inegalkuvó nak már az eredeti Moravia-regény szerint is jócskán sematikus freudo-marxista alapképletéhez, vagy A Hold oidipuszi tanmeséjéhez. Paul – a Hemingway, vagy még inkább Henry Miller nyomdokait taposó bolygó amerikai – gyerekként sírva, ordítva, átkozódva ül halott feleségének ravatala mellett, a halott feleség pedig úgy hallgat, mint egy hűtlen, halott anya. Jeanne, a lány, a felnőttet, az apát öli meg, amikor Paul épp tréfás szalutálásra emeli kezét, s a fején Jeanne apjának tiszti sapkája.

Kötelező Filmek – Az Utolsó Tangó Párizsban (Ultimo Tango A Parigi, 1972)

Ha van film, melyet valóban lehetetlenség elfelejteni, akkor az Az utolsó tangó Párizsban ( Ultimo tango a Parigi, 1972). Egyrészt feledhetetlen a történet, valamint a kivitelezés miatt, másrészt olyannyira hírhedt alkotás, hogy képtelenség nem foglalkozni vele újra és újra. Ez volt ugyanis a hetvenes évek egyik legkiemelkedőbb botrányfilmje. Olaszországban betiltották, rendezőjét, Bernardo Bertolucci t és a film két főszereplőjét pedig még bíróság elé is állították: Bertolucci "pornográf" rendezéséért négy hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott. És ez nem minden, hiszen Az utolsó tangó Párizsban forgatása körüli legendák a mai napig képesek újdonsággal szolgálni. Abban a kérdésben egyelőre nincs konszenzus, volt-e valós erőszak a forgatás során, talán nem is lesz sosem, egyvalamiben azonban bizonyára mindenki egyetért: Bertolucci filmjének drámaisága mellett eltörpül a benne ábrázolt szexualitás. Ha már a szexualitásnál tartunk: nemrégiben, mikor a Szerelem ről ( Love, 2015) írtam nektek, a szexfilm műfaját mutattam be és példaként megemlítettem Bertolucci alkotását is – nem véletlenül.

Index - Kultúr - A Vajas Megerőszakolás Nem Volt Benne A Forgatókönyvben

Kényelmetlenül sokat ismételgetett frázis, hogy a konvencionális ismerkedési protokollra fittyet hányó, a puszta testi érzékelés szintjére korlátozódó modern kapcsolatok fapados hálószobakultúrája az emberben a lelket, az érző lényt öli meg, elaltatja lelkiismeretét és természetes szeretetéhségét. Nem szeretnék elcsépelt lenni, ezért nem teszem le a garast e megállapítás mellett, de ellene sem. Inkább ráutalom az olvasót arra, hogy tekintse meg Bernardo Bertolucci filmtörténeti értékű klasszikusát, amelyből egyértelműen kiderül, hogy már XX. századi "elődeink" is ismerték az érzelemmentes szexualitás bizarr, mozivászonra kívánkozó levegőjét. Az 1972-es keltezésű alkotás ugyanis a teljes egészében anonim kapcsolatokat méricskéli, természetesen a szabadelvű Bertolucci mester összetéveszthetetlenül szemérmetlen és naturalista munkastílusában. Így nem is csoda, hogy a film nyomában bozóttűzként terjedtek az agresszív botrányhadjáratok, még a rendező ellen is vádat emeltek a közszemérem megsértéséért, s számos országban hosszú éveket kellett várniuk a moziüzemeltetőknek, míg műsorukra tűzhették a világszerte átütő sikert aratott mesterművet.

Az Utolsó Tangó Párizsban - Filmhét 2.0 - Magyar Filmhét

Paul kitámolyog az erkélyre, kiveszi szájából a rágógumit, gyermeki gesztussal az erkély korlátjához ragasztja, s a földre rogyva összekuporodik: úgy hal meg, embrióvá gömbölyödve… Ésatöbbi. A sémák is beszédesek, ámbár tagolatlan a beszédük. De mit mond Bertolucci? Nyilatkozatai enyhén szólva félrevezetőek: vajon mit kezdjünk egy 1973-as interjúnak azzal a kijelentésével, hogy a filmbeli ifjú rendező, Tom szerepeltetése merőben "funkcionális", azaz szó sincs a "film a filmben" jól ismert játékáról; s hogy a Jean Vigóra, Buster Keatonra és egyebekre utaló, sok filmtörténeti idézetet (mint például az Atalante feliratú, elsüllyedő mentőövet) sem neki, Bertoluccinak, hanem Tom figurájának köszönhetjük? Hát ki találta ki ezt a Tomot, ha nem ő? A Tom szerepét játszó Jean-Pierre Léaud szerepeltetése ráadásul oly szorosan asszociálódik a francia új hullám filmjeivel, hogy megjelenése már magában is olyan, mint egy idézet, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy Marlon Brando idézet-mivolta egy percig sem kétséges: Bertolucci az említett interjúban nyomatékosan hangsúlyozza is, hogy milyen fontos a film szempontjából mindaz, amit Brando mint jelenség, mint színész és mint ember köztudottan megtestesít.

Filmvilág

De hagyjuk a nyilatkozatokat; a nézőt végül is vagy érdekli, mit nyilatkozik egy rendező, vagy nem. Fontosabbak a filmek. Tehát, még egyszer: mit mond Bertolucci? Bizonyára nem azt, amit a bábjai. Csakugyan a tudattalanra hat? A Huszadik század – e "múltról készült sci-fi" – szocreálosan balos-népszínműves látványosságával is? Vagy igen, vagy nem. Legalábbis nincs rá garancia, hogy siker koronázza az ilyen szándékot. A Bertolucci-filmek mindig nagyon elegánsak. Luxus-szereposztás, luxusfények, luxusszínek. Kanyarítsunk netán értelmezést a tango szó egyik francia szótári jelentése köré: "élénk narancsvörös szín"? Egy francia kritikus ezt tette. Vagy inkább mégis magának Bertoluccinak higgyünk, aki nagy irodalmi példaképét, Borgest idézi ("a tangó: tartás"), amikor a táncverseny feszes mozgású párjai közé löki Paul és Jeanne lehetetlen kettősét? Elmélkedjünk a vissza-visszatérő, valamiképpen mindig katarzist előkészítő táncjelenetek szimbolikáján? Vagy más Bertolucci-motívumok, például a Doppelgänger-figurák jelentőségén?

Marlon Brando vajjal kenegeti Maria Schneider ánuszrózsáját, Depardieu a kommunista hatalomátvételért harcol Olaszországban, Liv Tylerre rágerjed egy egész művészkommuna, Eva Green pedig szexuális forradalmat robbant ki a szülei lakásában. Párizs, szeretünk! Az elmúlt egy évben négy Párizsban játszódó szerelmesfilm is bemutatásra került a francia főváros nevét használva varázsszónak, ráadásul három közülük szinte egyszerre érkezett meg a magyar mozikba. A szereposztások átfedései mellett egy-egy mozijegy áráért megkapjuk a jól ismert francia kliséket és anti-kliséket, a szerelem városa pedig nem mindig csak az érzelmekről szól. Összeállításunk rendet tesz a párizsi mozis kirándulások dömpingjében, és eligazít, hogy melyik városnézésre érdemes befizetni. Csak a szépre emlékeznek Fura, de jó lenne megszokni: a magyar filmgyártást illetően nincs okunk panaszra. Sok film készül, és akad közte egyre több jó is. Ezért az idei filmtermés legfontosabb alkotóit arról faggattuk, mi inspirálta őket, ki hatott rájuk, merre tovább.

Boros Sámuel Szentes