Ingyenes Román Leckék
A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból. Jean Courteois (†1436) herold, heraldikai író, hivatali nevén Szicília herold. A neve előfordul Jean Courtois alakban is. fr: le Sicile heraut, en: Sicily Herald, it: Sicillo Araldo, la: Siculus ( Spener, 125. l. ) V. Alfonz szicíliai kettős király heroldja volt. Magáról elárulja, hogy sokáig időzött Németalföld területén, a hainaulti Monsban. Pályája kezdetén Luxemburgi Péter, Saint-Pol grófja, majd V. A kormányoldal egy hét alatt majdnem negyedmilliárd forintot hirdetett el a Facebookon : hungary. Alfonz szolgálatában állt Nápolyban. Írásba foglalta a heroldok jogait és kötelességeit. Le Blason des Couleurs [1] (1414) című művében ő alakította ki a színek és a bolygók, valamint a drágakövek (továbbá az erények, a fémek, a hónapok, az állatövi jegyek, a hét napjai stb. ) heraldikai rendszerét. Könyvét a többi címerkirály és herold segítségével írta. Ismerte Szevillai Izidor Etimológiák című művét és a színek nevét görögül adja meg, de a valódi hozadéka a drágakő-bolygó címerleírás kifejlesztése volt. ↑ teljesebb címe: Le Blason des Couleurs en armes, livrées, & devises Kiadásai: Trattato dei colori nelle arme, nelle livre e nelle divise.
A Hét Napjai Kerekmese
Jegye: 7. Etimológia Ősi örökség az ugor korból.
A Hét Napjai Képekben
Jól rendelték az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni. Nemcsak sírás-rívás hallik a putriban, hanem szívből jövő kacagás is elég. Sőt az is igaz, hogy a szegény ember sokszor nevet, mikor inkább volna oka sírni. Jól ismerem ezt a világot. A Soósoknak az a generációja, amelyből az apám való, megpróbálta az ínségnek legsúlyosabb állapotát is. Abban az időben napszámos volt az apám egy gépműhelyben. Ő sem dicsekedik ezzel az idővel, más sem. Pedig igaz. És az is igaz, hogy soha már én jövendő életemben nem kacagok annyit, mint gyermekségem e pár esztendejében. Hogy is kacagnék, mikor nincsen már piros arcú, vidám anyám, aki olyan édesdeden tudott nevetni, hogy a könny csorgott a végén a szeméből, s köhögés fogta el, hogy majdnem megfojtotta... És még ő sem kacagott úgy soha, mint mikor egy délutánt azzal töltöttünk, hogy hét krajcárt kerestünk ketten. A hét napjai kerekmese. Kerestünk és találtunk is. Hármat a gépfiókban, egyet az almáriumban... a többi nehezebben került elő. Az első három krajcárt még maga meglelte az anyám.
A Hét Napjai Német
És akkor a homlokára csap az anyám. - Ó, ó, én, én szamár! Hát a magam zsebét nem néztem meg. De bizony, ha már eszembe jut, megnézem. És megnézte. És tessék, ott is lelt egy krajcárt. A hatodikat. Lázasak lettünk. Most már csak egy kell még. - Mutasd csak a te zsebedet is! Hátha abba is van. Az én zsebem! Nojsz, azokat megmutathattam. Azokban nem volt semmi. Bealkonyodott, és mi ott voltunk a hiányos hat krajcárunkkal, mintha egy se lett volna. A zsidónál nem volt hitel, a szomszédok éppoly szegények, mint mi, s csak nem kérünk egy krajcárt! Nem volt más mit tenni, mint tiszta szívből kinevetni a nyomorúságunkat. És akkor beállított egy koldus. Éneklő hangon nagy, siralmas könyörgést mondott. Az anyám majd belebódult, úgy ránevetett. - Hagyja el, jó ember - mondta -, ma egész délután itt heverek, mert nincs egy krajcárom a fél font szappanhoz, hibázik az árából. A hét napjai oroszul. A koldus, jámbor arcú öregember, rábámult. - Egy krajcár? - kérdezte. - Hát. - Adok én. - No még a kéne, kódustól alamizsnát.