Radnóti Miklós: Hetedik Ecloga (Elemzés) &Ndash; Jegyzetek
Radnóti Miklós: Levél a hitveshez - YouTube
Levél A Hitveshez
A mélyben néma, hallgató világok, U - - - U - U - U - U üvölt a csönd fülemben s felkiáltok, U - U - U - - - U- - de nem felelhet senki rá a távol, U - U - - - U - U - U a háborúba ájult Szerbiából U - U - U - - - U- - s te messze vagy. Hangod befonja álmom, U - U - - - U - U - - s szivemben nappal ujra megtalálom, U - - - U - U - U - - hát hallgatok, míg zsong körém felállván - - U - - - U - U - - sok hűvös érintésü büszke páfrány. - - U - - - U - U - - Mikor láthatlak ujra, nem tudom már, U - - - U - U - U - - ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár, U - - - - - - - U - - s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék, - - U - - - - - U - - s kihez vakon, némán is eltalálnék, U - U - - - U - U - - most bujdokolsz a tájban és szememre - - U - U - U - U - U belülről lebbensz, így vetít az elme; U - - - - - U - U - U valóság voltál, álom lettél ujra, U - - - - - - - - - U kamaszkorom kútjába visszahullva U - U - - - U - U - U féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e? Levél A Hitveshez — Olajfa Levél Kapszula. - - U - - - - - U - U s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer, U - U - - - - - U - U a hitvesem leszel, - remélem ujra U - U - U - U - U - U s az éber lét útjára visszahullva U - - - - - U - U - U tudom, hogy az vagy.
Levél A Hitveshez — Olajfa Levél Kapszula
A mélyben néma, hallgató világok, üvölt a csönd fülemben s felkiáltok, de nem felelhet senki rá a távol, a háborúba ájult Szerbiából s te messze vagy. Hangod befonja álmom, s szivemben nappal ujra megtalálom, hát hallgatok, míg zsong körém felállván sok hűvös érintésü büszke páfrány. Mikor láthatlak ujra, nem tudom már, ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár, s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék, s kihez vakon, némán is eltalálnék, most bujdokolsz a tájban és szememre belülről lebbensz, így vetít az elme; valóság voltál, álom lettél ujra, kamaszkorom kútjába visszahullva féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e? Levél A Hitveshez. s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer, a hitvesem leszel, - remélem ujra s az éber lét útjára visszahullva tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, - csak messze vagy! Túl három vad határon. S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még? A csókjainkról élesebb az emlék; csodákban hittem s napjuk elfeledtem, bombázórajok húznak el felettem; szemed kékjét csodáltam épp az égen, de elborult s a bombák fönt a gépben zuhanni vágytak.
Radnóti Miklós: Levél A Hitveshez
S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még? A csókjainkról élesebb az emlék; csodákban hittem s napjuk elfeledtem, bombázórajok húznak el felettem; szemed kékjét csodáltam épp az égen, de elborult s a bombák fönt a gépben zuhanni vágytak. Radnóti Miklós: Levél a hitveshez. Ellenükre élek, – s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek fölmértem s mégis eltalálok hozzád; megjártam érted én a lélek hosszát, s országok útjait; bíbor parázson, ha kell, zuhanó lángok közt varázslom majd át magam, de mégis visszatérek; ha kell, szívós leszek, mint fán a kéreg, s a folytonos veszélyben, bajban élő vad férfiak fegyvert s hatalmat érő nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám: a 2 x 2 józansága hull rám. (Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben, 1944. augusztus-szeptember)
Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak, megtöretett testünket az álom, a szép szabadító oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor. Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok, Szerbia vak tetejéről búvó otthoni tájra. Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az az otthon? Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk? És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e? Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is? Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva, úgy irom itt a homályban a verset, mint ahogy élek, vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron; zseblámpát, könyvet, mindent elvettek a Lager őrei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra. Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel, hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben, szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt, – jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot, s várja a véget, a sűrü homályba bukót, a csodákat. Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák ostroma meg-megujúl, de a légysereg elnyugodott már.