Heraldikai Lexikon/Magyar István – Wikikönyvek
De én csak közelebb, közelebb jöttem, és beszéltem hozzá, amint már ilyenkor beszélni szokás. - Hagyj békét, katona - kiáltotta -, én szent leány vagyok. A fekete Mária áldása van rajtam. Meghal az a férfi, aki engem megcsókol. De én csak nevettem. Szent leány! Szent leány! Az ördögbe, ez kell a szegény muskétásnak. - Katona, én a halál vagyok. A fekete halál! - kiáltotta ő. - Én azok közül vagyok, akik az országúton felszedik az elhullott embereket. Az én szerzetem hordja a hamuszürke ruhát, és a hivatásuk emberi fülnek a legborzalmasabban hangzik: a pestis és a bélpoklosság gyógyításáért vagyunk e földön. Hagyj békében, katona. Fülöp herceg halal.com. Meghalsz, ha megcsókolsz. Én megátkozlak. A vér bugyogott a földön fekvő öreg férfiú arcából, és én megrészegültem. Átkozott rajnai bor! Futnom, menekülnöm kellett volna e leány közeléből, és én maradtam. És közelebb mentem hozzá. És megcsókoltam. óta nincsenek dupla aranyak az övemben, a boritaltól szomorú leszek, és az arcomon fekete álarcot hordok, mert a csók nyomán, hajh, eltorzult az.
Heraldikai Lexikon/Magyar István – Wikikönyvek
Szinte jelvények voltak azok a különös, forradásos sebhelyek az arcon. Akinek volt, az biztosan végigcsinálta a spanyol háborút. Mint mondám, nekem ép volt az orrom, mindkét szemem is megvolt (pedig éppen szem dolgában fogyatkoztak bajtársaim), és a szájam se volt ánizsszagú az örökös orvosságrágástól, hanem borszagú, valóban borszagú, amitől nem undorodtak, sem nem féltek a tejképű rajnai asszonyságok. Az övemben valódi jó Fülöp-aranyak, a tarsolyomban mór ékszerek, és a testemen ing, valódi ing valenciai csipkéből, amit valami hercegnéről rántottam le - ibi-ubi. Ugyan kivel cseréltem volna Wallenstein muskétásai között? Útközben elhullott pajtásaimmal-e, akik rettentő kínjukban a földön fetrengve dobálták el maguktól a szerzett mór ékszereket, mintha az hozta volna betegségüket? Heraldikai lexikon/Magyar István – Wikikönyvek. Vagy cseréltem volna ámbraszagú barátaimmal, akik józan fejjel csak fekete álarccal arcukon közeledtek nőkhöz, de ritkán voltak józanok? A muskétásnak már csak az a sorsa, hogy elevenen hordozza magával a hullaházak szagát, én pedig szerencsés fickó létemre csak borszagú voltam, rajnai bortól szagos, amely szagtól a folyó menti asszonyságok nem undorodtak.
Mikor a végső este már közelgett, Tekintete még fölcsókolta hosszú, Mély búcsúcsókkal a gazdag világot, Melyet teremtett, színből és vonalból. Még megpihent a pápa komor arcán, Melyen az égi hatalom dereng át, A két Fülöpnek bús és büszke állán, Az infánsok és infánsnők csoportján, Kik játék mellől a trónusra lépnek És ellovagolt egyszer még előtte Kis Baltazár Carlos királyi herceg Sötét lován, fényes tekintetével És látta újra Bréda átadását, Hol a győztes mosolygott és a vesztes Borongott, míg a lándzsák égbe nyúltak, A főpapok és főurak sorát, Kik méltóságot és gőgöt viselnek És látta a sok törpét és bolondot, Kik szomorúak és mulattatók, (Oly törpe néki minden földi nagyság! Fülöp herceg halal.fr. ) Fájó szemével simogatta lágyan Öreg Menippust és csöndes Aesopust, Koldusait a pompázó világnak, Akiknek rongyát annyi áhítattal És tündökléssel öltöztette fénybe, Mint a királyok bíborát, brokátját S részvéte könnyét csillogtatta rajtuk. Mert bársony és rongy, arany és penész, Az udvar dísze és az utca árnya, A kerti ünnep és csapszéki mámor, Uralkodók és agarak szeme, Mind forma, szín csak, mely fakul, enyészik: A képek élnek hódítón, örökkön!