A Szerelem Nyomában Film: Az Éjféli Égbolt Kritika

- Az a célunk, hogy 20-30 év múlva az eljegyzés, a házasság és a család ne csak egy népmese legyen, amiről az unokáknak, dédunokáknak azt mondjuk, hogy 2021-ben még volt ilyen, de most már nincs. Nem szeretnénk, hogy az emberek csak egy hagyományként tekintsenek rá, hanem családként éljenek, fontosnak tartsák ezt a köteléket, tudjanak egymásra támaszkodni és kiegészítsék egymást. Ezt szeretnénk továbbadni a Szerelem-ösvénnyel, és ha a Kárpát-medencében élő emberek csupán egy százalékának is jobb lesz emiatt a házassága – ahogy Csaba testvér fogalmazott – akkor már megérte – mondta Craciun Richárd.

1. A szerelem nyomában - FilmBox Stars TV műsor 2017. október 13. péntek 11:50 - awilime magazin
2. Az éjféli égbolt kritika 9
3. Az éjféli égbolt kritika film
4. Az éjféli égbolt kritika

A Szerelem Nyomában - Filmbox Stars Tv Műsor 2017. Október 13. Péntek 11:50 - Awilime Magazin

Ezért kell tanulni a félresikerült kapcsolatokból, hogy a lélektárssal létrejövő mélyebb, erősebb kapcsolatban már valóban felnőve legyünk képesek létezni, és boldognak lenni. – tudhatjuk meg az írásából. Csodás napot kívánok mindenkinek! A szerelem nyomában film. Szalay Mónika asztrológus és kártyavető Amennyiben elakadtál, nem találod a kiutat élethelyzetedből, vagy csak szeretnéd jobban megismerni önmagad a saját képleteden keresztül, akkor egy konzultáció keretében segíteni tudok, és együtt keressük a válaszokat a kérdéseidre. A következő linken tudod felvenni velem a kapcsolatot, amennyiben szeretnél személyes képletelemzést.

Erről leghíresebb aranyköpésében saját maga így vallott: "Én vagyok a legjobb háziasszony, mert ahányszor elválok, annyiszor tartom meg a férjem házát. " A pulóveres lány: Lana Turner Lana Turner, a "pulóveres lány" a hollywoodi stúdiófilmezés fénykorának egyik legnagyobb ikonja volt. (Pulóveres lánynak azért nevezték, mert testre feszülő pulóvereiben előszeretettel mutatta meg domborulatait. ) Alakját több filmben (például az L. A. Confidentialben) megidézik, Madonna is énekelt róla a Vogue-ban és Andy Warhol is elkésztette róla híres sztárportréinak egyikét. Az álmodozó tekintetű, bájos arcú, mindig tökéletes külsejű szőkeség majd fél évszázados karrierje során több mint ötven filmet forgatott, és magánélete is folyamatos alapanyagot szolgáltatott a sajtónak. Hét férje mellett számtalan kalandja volt (köztük olyan legendákkal, mint Frank Sinatra vagy Howard Hughes), és a sztárvilág egyik legfelkavaróbb bűnügye is az ő nevéhez fűződik. Első férjével mindössze egyetlen randevú után döntöttél el, hogy összeházasodnak – talán nem meglepő, hogy a frigy csupán négy hónapig tartott.

Sikerül is kapcsolatba lépnie az Aether-űrhajóval, amely azon fáradozik, hogy élhető alternatívát találjon, és ugyan sikerrel is jár, fogalma sincs arról, hogy elkésett. Persze, a rádió elromlik, amikor főhősünk ezt közölhetné a kapitánnyal, így a viharos, zord időjárásban meg kell keresnie egy másik, nem annyira közel lévő antennát, hogy folytatódhasson a kommunikáció. Nem egyedül teszi meg az utat, vele tart a bázison rekedt kislány, Iris (Caoilinn Springall) is, és együtt vetik bele magukat a nagy kalandba. A történetben felváltva vagyunk a főszereplővel és kis társával, az Aether legénységével, közben mindkét szál nehézségeit is látjuk, illetve flashbackek segítenek némileg tájékozódni abban, hogy miért is csinálja Augustine azt, amit csinál. Az éjféli égbolttal alapvetően az a baj, hogy sokszor nagyon vontatott, és a történet borzasztóan kiszámítható – és ez még akkor is igaz, ha a végén kapunk egy picike csavart, ami igazából annyira nem is helyezi más kontextusba a mögöttünk hagyott nagyjából kétórás játékidőt.

Az Éjféli Égbolt Kritika 9

Ha már egy sci-firől beszélünk, mindig egy sarkalatos kérdés a film látványvilága. Az éjféli égbolt pedig igencsak gyönyörű lett. A cselekmény nagy részében a Földön vagyunk (a csillagvizsgálóban vagy éppen a sarkköri hóviharban), a maradékban pedig az űrben, az aszteroidákkal hadakozó legénységgel. Míg előbbinél legfőképpen az operatőri munka és a finom díszlet a kiemelkedő, addig utóbbinál valóban az űr és az ismeretlen bolygó látványa csúcsosodik ki. Az operatőr Martin Ruhe (Control, Harry Brown, Az amerikai vagy éppen A 22-es csapdája sorozat) képei lenyűgözőek, és annak ellenére, hogy néhány jelenetnél kissé kilóg a lóláb a CGI területén, az élményből egyáltalán nem dob ki. Ha hasonlítanom kellene egy másik sci-fihez, akkor a szintén Netflixen debütált, Natalie Portman-féle Expedícióra mutogatnék, ami nem feltétlenül látványának stílusában egyezik meg Az éjféli égbolttal, hanem annak kifinomultságában és megkapó erejében. Maguk a színészek is remekelnek, élükön nyilvánvalóan George Clooneyval.

Ezek még csak az élettelen dolgok és nem beszéltünk még a ki megy, ki marad kérdésről. Az emberiségtől elindulva jutunk el az egyén szintjére, ahol ott vannak a szűkebb emberi kapcsolatok, a család, a rokonok, a barátok, a munkatársak, végül pedig mi magunk, a saját álmainkkal, vágyainkkal, félelmeinkkel, a választott szakmánkkal, az emlékeinkkel, a megélt jó és kevésbé jó dolgokkal. A sci-fi valahol mindig is erről szólt, aki olvasott már klasszikust tudja, hogy rengeteg minden van a képzeletünkre bízva, rengeteg mindent lehet belelátni, miközben nincs sürgés-forgás, lassan, komótosan boncolgatják az éppen aktuális problémákat, sokszor előrevetítve egy szerencsés vagy kevésbé szerencsés jövőt. Clooney sem siet sehova, inkább elidőzik a problémán, miközben a szereplők egyéni dolgait belehelyezi a globális katasztrófába, Alexandre Desplat (A víz érintése, Kisasszonyok) zenéje és Martin Ruhe (Az amerikai, A 22-es csapdája) fényképezése pedig csak felerősítik ezt a társas magányt. Az éjféli égbolt szép és elgondolkodtató film, ugyanakkor saját gondolatisága foglyaként foszt meg minket a katarzistól.

Az Éjféli Égbolt Kritika Film

A film nem hoz be annyira sok újdonságot a zsánerbe, sőt a tudományos-fantasztikum elegyéből a tudományát minden oldalról meg lehetne támadni. Sokaknak unalmasnak is hathat a közel két órás játékidő, hiszen túlnyomórészt három-négy főbb jelenetet láthatunk kibontva, plusz az apróbb kisebbeket. Viszont két olyan eleme van a filmnek, amik a leginkább ki tudják csapni a biztosítékot egyes embereknél: a hatásvadász stílusa és a történet üzenete/célja. Nem végig, de döntően a legtöbb jelenet kissé nagyon hatásvadász lett, kissé nagyon fogja a néző kezét és nem szeretné, ha túlzottan elkalandoznánk. Nyilvánvalóan ettől nem lesz borzasztó a végeredmény, mégis abszolúte feltűnik a sok szájbarágás - amik amúgy betudhatóak a klasszikus forma védjegyeinek is. A film üzenete viszont egyértelműen elronthatja bizonyos embereknek az élményt. Mindenféle és fajta spoiler nélkül (amik amúgy kitalálhatóak), Az éjféli égbolt ennél az adott pontnál fog rátérni az újítás ösvényére, ami a rizikófaktor nevű fák között húzódik.

Legutóbb hasonlót Jeff VanderMeer Expedíció című regényében lehetett magyar nyelven tapasztalni, amelynek filmadaptációja is meglehetősen művészire sikerült, ezért Az éjféli égbolt tal kapcsolatban az egyik legnagyobb kérdés, miként sikerül egy még kevesebb, érdemi cselekményt tartalmazó, de mély érzéseket közvetítő, nyomokban családi traumákat tartalmazó szöveget filmre álmodni. És hogy vajon az alkotók megtartják-e az eredeti koncepciót, vagy más, hollywoodibb befejezést álmodnak-e meg, amelyben győz a remény a kietlenség zord kilátástalansága helyett? Néhány napon belül ez is kiderül, mindenesetre a regényalap sok lehetőséget szolgáltat arra, hogy vizuális eszközökkel még közelebb tudják hozni az alkotók a káoszban az embernyi apró tudatosságot. A kietlenségben az utolsót pislákoló életet. Remélem, legalább annyira sikerülni fog, ahogyan az a regény érzékeny és szép nyelvezetének is sikerült, még ha hagyott is megválaszolatlan kérdéseket maga után. Lily Brooks-Dalton: Az éjféli égbolt Eredeti cím: Good Morning, Midnight Fordító: Farkas Veronika Kiadó: Agave Könyvek Oldalszám: 233 Értékelés: 9/10 filozofikus raptor

Az Éjféli Égbolt Kritika

Utóbbi kettő különösen jó példája a vizuális figyelemelterelésnek, illetve arra, hogy a nézővel megpróbálja elhitetni, ha a látvány frankón kidolgozott, minőségi alkotásra fizet be. Miközben például a több kilométer magas radioaktív felhőzet semmi érdemit nem tesz hozzá a valós, látványvilágon túl zajló történethez. Külön bekezdést érdemel az az ostobaság, amit az Aether űrhajó céljával kapcsolatban a film alkotói műveltek. Lily Brook-Dalton ésszerű, vállalható és logikus módon közelített egy tudományos küldetés felé, amely során a feladat a Jupiter főbb holdjainak szondákkal való vizsgálata és az adatgyűjtés, majd mindezek visszajuttatása a Földre. Ehhez képest sikerült filmes vonalon egy olyan butaságot beadni a nézőnek (fogyasztónak), amitől még az amatőr űrkutató is falnak megy: a Jupiter eddig felfedezetlen holdján paradicsomi állapotok, lélegezhető levegő és víz található, minek folyományaként egy második Föld válhat belőle, ezért küldjünk is oda telepeseket, hogy jól belakhassák.

Akik különösen ne szóljanak bele a világ dolgaiba, azok az amerikai színészek, hiszen őket nem ezért fizetik (túl). Ha valaki ehhez még jóképű is, nem csak piszkosul gazdag, akkor annak annyi, bármit tesz és mond. A Vészhelyzet Ross dokijától soha nem állt távol a politika és azon hírességek közé tartozik, akik szót emelnek a vélt vagy valós igazságtalanságok ellen, ismertségük révén könnyen és gyorsan jutnak sajtónyilvánossághoz, szavaikkal és tetteikkel pedig képesek tömegeket mozgósítani és befolyásolni. Clooney sikerfilmjeinek bevételeiből előszeretettel támogat olyan szerelemprojekteket, melyek közel állnak az ő gondolatvilágához, szemléletmódjához, ugyanakkor megosztóak és csak egy szűkebb réteget képesek igazán megszólítani. Lily Brooks-Dalton könyve, a Good Morning, Midnight 2016-ban jelent meg és sokan az év legjobbjának tartották, magyar fordításban az idei évtől olvasható (Agave Könyvek Kiadó Kft. ). Az eget tanulmányozó és az univerzum létrejöttét felderítő idős asztronómus és a veszteségekkel megbékélő, Jupitertől hazarepülő Sullivan (őt a filmben Felicity Jones alakítja) történetének összefonódása egy apokalipszis nélküli apokaliptikus világban olyan kérdéseket vet fel és gondolatokat oszt meg az olvasóval, ami bizonyára felkeltette a hatvanhoz közelítő filmes érdeklődését.