Kőhalmi Zoltán Zsidó Újév: Móricz Zsigmond Rokonok Röviden
Akik a (skandináv, azon belül norvég, még beljebb: Jo Nesbø-) krimik, az északi fémzene és az abszurd magyar humor szerető és értő befogadói közös halmazában élik a mindennapjaikat, remek szórakozásra leltek Kőhalmi Zoltán 2019-ben megjelent, A férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit, avagy 101 hulla Dramfjordban című regényében. (Recenziót lásd Nyitott mondat, 2019. Kőhalmi zoltán - hírek, cikkek a Velveten. október 11. ) Akik pedig ezen csoporton belüli kisebbségként rajonganak a metanarrációs elbeszélésekért, a rúnákért, vagy a norvég ø betű autentikussá tévő használatáért, gyakorlatilag elaléltak a gyönyörtől. Most az új regény kapcsán egy másik célközönség is maga alá fog pisilni elragadtatottságában. Az utolsó 450 év egy mulatságos sci-fi, Galaktiká n és Kozmosz-könyveken felnőtt, régivágású olvasói igényeket éppúgy kielégítve robotokkal, úrhajókkal, időutazással, utópisztikus társadalmakkal, mint a nu skúl hívőket az öko- és klíma-, valamint gendertudatos és -kritikus hozzáállásával. Az abszurd tréfálkozáson való somolygás-mosolygás-nevetés közös pont lesz a korábbi regényolvasói réteggel.
Kőhalmi Zoltán Zsidó Ünnepek
kérdésre Kurdi Gábor a Hayashi-ha Shito-ryu Karate című könyvében, mely a shito-ryu karate alapjait és technikáit mutatja be. Épp ez, az ősi és az új találkozása volt a döntő érv, amikor elhatároztam, hogy a Kelet–Nyugat témában készülő Láng Annamária: "Élő akarok lenni, nem túlélő" Mundruczó Kornél és Wéber Kata új filmjében, az Evolúcióban az örökül kapott traumák erejével szembesülünk egy holokauszttúlélő család három generációjának történetén keresztül. A premier után beszélgettünk Láng Annamáriával, a film egyik főszereplőjével.
Ám a kulturális antropológusok, ahogy a muzeológusok vagy a szappanoperasorozat-függők ehetik a kefét, a (mindenkori) politikai elit is pofára esik, míg a finnugor medvekultusz-kutatók elégedetten dőlhetnek hátra, egy jó ízű "nem megmondtam! " sóhajtással. A regény kulcsfigurája ugyanis egy Maci. Kőhalmi zoltán zsidó temető. Egy kupakos, maci alakú mézesflakon. Igen fontos tudni róla, hogy műanyagból készült, így a lebomlási ideje 450 év – vö. a regény címével. Maci kalandjai jelenünk napjaiban kezdődnek, bár kőolajszármazékként egészen az egysejtű moszat és a páncélos ostoros évmilliárdokkal ezelőtti szerelmének gyümölcse. Az óceániai Palau-szigetvilág és a Pest megyei pusztazámori szeméttelep között létrejövő, több évszázados kulturális, nyelvi, vallási, politikai és genetikai kapcsolódás eredményeként a Maci és Kupakja kulcsszerepet játszik az emberi történelem alakulásában: hol együtt, hol külön, hol eltemetve, hol piedesztálra emelve, hol szemétként, hol szent bálványként, hol a Földön, hol a világűrben, hol a múltban, hol a jövőben.
KÉT KÜLÖN NYELV Tarr Béla filmrendező szerint a kérdés egyszerű, abból lehet és kell filmet csinálni, amire az alkotó fogékony. – Személyes ügy, hogy az ember mihez nyúl hozzá. Az én esetemben ez mindig így működött – kezdte. Hangsúlyozta, az irodalom és a film két különböző nyelv, nincs átjárás közöttük. – Nincs olyan, hogy adaptáció, én ebben nem hiszek. Ördögtől való-e a történetmesélés?. Az viszont, hogy valamiféle azonosságot és közös látásmódot közvetítsen a két műfaj, létkérdés. Az irodalmi műnek mindig van valóságalapja, ha más nem, egy személy, vagy bármilyen apró részlet, és amikor az ember ezt megérzi, nem azt "adaptálja", hanem visszakeresi a valóságban ugyanazokat a helyzeteket, amelyeket már le lehet filmezni. Vegyünk egy saját példát: ha megnézi Krasznahorkai László Sátántangó című könyvének első mondatát, az jut eszébe, hogy ebből nem lehet filmet csinálni. És valóban, nem is a mondatot filmezi le az ember, hanem megkeresi, hogy mit is jelent a mondat, és megpróbálja megtalálni azt a filmnyelvet, amely ugyanazt fogja közölni a nézővel, mint az irodalom az olvasóval – részletezte.
Ördögtől Való-E A Történetmesélés?
Ugyanakkor megjegyezte, nem lehet összekeverni a filmművészetet a filmiparral vagy a televízióval. A felvetésre, hogyan értékelné azokat a filmeket, amelyek főként az irodalmi mű történetét követik végig, a filmrendező röviden válaszolt: bűnként. – Ez az elképzelés lealázza, hülyének nézi a nézőt, és ennél antidemokratikusabb, ócskább dolgot keveset lehet elképzelni. Két külön nyelvről beszélünk, de a filmiparnak nem érdeke, hogy külön kezelje ezeket, mivel el akarnak adni valamit. Ennek az a lényege, hogy valamit olcsón és gyorsan megcsináljanak, piacra dobják, és kiszedjék a mozik kasszájából a legtöbb hasznot, ez lealázó az irodalomnak és a filmnek egyaránt.
Hogy miért? Mert bennünket is dühítenek a nyikhaj, pökhendi kölykök, az őket a legnagyobb bajból is kihúzó "rokonok", a szószék hatalma mögé bújó, ájtatos egyházfik – olyannyira, hogy azt érezzük: legszívesebben felmennénk a színpadra, hogy mi magunk tegyünk rendet, és örülünk, hogy valaki ezt megteszi helyettünk. Emlékeznek Michael Douglas filmjére, az Összeomlásra? A Köz- ellenségben is eljön az a pont, amikor már semmi sem számít, amikor a bosszúvágy felülír erkölcsöt, törvényt, addig biztosnak hitt értékeket. A darab azt kérdezi: meddig mehetünk el az igazunkért? Gulácsi Tamás Luther Mártonként egy ideig megengedő, később viszont dörgedelmes: szerinte Kohlhaas a harag köntösébe öltözteti az igazságot, és azt teszi, ami a feljebbvalója dolga lenne: ítélkezik. Géczi Zoltán alakítja Kohlhaas Mihályt, aki a szemünk előtt változik át elvakult igazságosztóvá Súlyos vádak röpködnek, de az állami igazságszolgáltatásból kiábrándult főhős rendíthetetlen. Megittasul a vér szagától, s rosszabbá válik, mint akiket üldöz – de hogy a harca öncélú lenne?!