Barrique Bistro Esztergom

A nyolcvanas évek elején, kamaszkoromban rock együttesek nevei, felállásuk, valamint diszkográfiájuk tette próbára az emlékezőtehetségem az Omegától a Led Zeppelinen át a Deep Purple-ig. (Szívesen sorolnám a kevéssé ismert egzotikumokat, a Nektárt, Eloyt, Colosseumot, Gentle Giant-et, Chicken Shack-et, de az igazság az, hogy bár sokat hallgattam őket, sosem jutott oda, hogy minden valaha volt tagjuk nevét álmomban is felmondjam, ellentétben az előbbiekkel. ) A téma azóta is érdekel, annak meg külön bája van, amikor felnőtt fiam és baráti köre ajánl a figyelmembe nemcsak mai, de hetvenes évekbeli progresszív, blues és hard rock különlegességeket. A kilencvenes évek végén pincészetek, borászok és borok százai adtak kiváló lehetőséget a memóriagyakorlatra. Az első csók, az első mélyen szántó vers, az első katartikus zenei élmény, az első fine dining étkezés, az első minőségi bor, az első prémium sör emléke imprinting-szerűen megmarad az emberben. Barrique bistro esztergom na. Számomra Gere Attila 1995-os barrique-olt Cabernet Sauvignonja volt ez a bor, amit a Várbarlang akkori igazgatója töltött a poharamba 1997-ben.

Később, első mentoromnak, Demeter Ervinnek köszönhetően volt alkalmam megismerni Gál Tibort és Szeremley Hubát, nemcsak a boraikat, hanem szuggesztív személyiségüket is. S persze sorolhatnám a neveket és műalkotásaikat, Istennek hála annyian vannak, hogy ma hatalmas megtiszteltetés bekerülni a legjobb ötven közé, akik megválasztják évről évre a Borászok borászát. 2005 után az éttermek mellett a konyhafőnökök neve kínálta magát memóriapróbatételként. Itt, akárcsak az együttesek esetében a tagcserék, a szinte követhetetlen séfmozgás nehezítette s persze színezte a feladatot. Ahogy Ian Gillan, a Deep Purple legendás énekese sem vállalt szerepet ligája alatt (saját névre vett együttesén kívül csak a Black Sabbath-tal dolgozott együtt), úgy egy komoly, felkészült séf neve is márkagarancia, bárhol is dolgozzon. S ahogy követtem Ritchie Blackmore vagy Ronnie James Dio pályafutását, úgy kísértem figyelemmel, hogy Pesti István, Takács Lajos vagy Litauszki Zsolt épp hol főz és igyekeztem minden állomásukkal megismerkedni.

A Virágban persze, mert ez volt és maradt mindörökre a kávéház. A szerb Celenka Szávó nyitotta az első kávézót Szegeden 1739-ben. Őt követte 1742-ben Philippi János, majd 1744-ben Benkóczy Mátyás. Volt kávéháza Vedres István (1765–1830) mérnöknek, Szeged szülöttének, aki a műszaki tudományokkal kapcsolatos tudását írta meg közérthető nyelven, így maga is íróembernek számított. Szeged másik nagy szülötte, Reizner János (1847–1904), a kiváló történész, régész, könyvtárigazgató és múzeumalapító 1790-ből említi az Unicornis nevű kávéházat. Az idők során számos formáció jött létre, és lett az enyészeté, ilyen volt a Kávéforrás, a Fortuna vagy az Aranyoroszlán. 1872-ben Szegeden hét kávémérővel szemben mindössze öt sörmérő volt. Igaz, ugyanebben az esztendőben 256 bormérő helyet tartott nyilván a városi adóiroda. Persze ehhez hozzá kell tenni, hogy Szegednek (és Kecskemétnek) ekkoriban jóval nagyobb szőlőterülete volt, mint Eger városának és az érseknek együtt. Megjegyezzük, a kávémérő rendelet szabályozta módon egyszerű vendéglátóhely volt, ahol legfeljebb reggelit lehetett kapni, a kávéháztól viszont elvárt volt a biliárdterem, a saját konyha, valamint az erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező és magasan kvalifikált személyzet.